A legnagyobb közösségi oldal 300 millió tagot számlál. Aki csatlakozni szeretne jobb, ha tisztában van vele: a Facebook veszélyes hely. Mindjárt meg is látjátok mennyire.
A Facebook
A Facebook amerikai alapítású ismeretségi hálózat, amely 2004. február 4-én kezdte működését. A rendszerbe meghívás nélküli, egyszerű regisztrálással lehet bekerülni (szemben a meghívásos magyar iWiW-vel). A felhasználók városok, munkahelyek, felsőoktatási intézmények vagy régiók (például Magyarország) által szervezett közösségekhez csatlakozhatnak, és érhetnek el bennük másokat (a saját hálózaton belül a mások adatlapja részleteiben is látható, míg más közösséghez tartozó felhasználó adatlapja nem). Mark Zuckerberg akkor alapította a Facebookot, amikor még a Harvard Egyetemre járt. Kezdetben csak a Harvard hallgatói számára volt elérhető az oldal felhasználása, majd később más egyetemekre is kiterjesztették. Forrás: Wikipédia
Arra szánták, hogy boldoggá tegye az embereket, segítse az egymásra találást, a kapcsolatok létrejöttét. Mégis, pont azok tették veszélyes, gyakran halálos hellyé, akiknek szánták: a regisztrált tagok. A Facebookról van szó, a világ legnagyobb és legnagyobb hatású közösségi oldaláról. A Facebook veszélyes – mondta Barack Obama amerikai elnök, és bizony igaza van. A Facebook tényleg veszélyes, és erről legkevésbé az üzemeltetői tehetnek. A hatalmas közösségi oldal olyan hatással van való életünkre, melyet pár éve senki sem feltételezett.
Bár sok közösségi oldal létezik szerte a világon, többségük a mindenki valakinek az ismerőse elv miatt viszonylag megbízható, biztonságos hely. (persze még itthon is vannak rémtörténetek, ilyen a magát iwiwen hirdető pedofil gyermekfelvigyázó esete).
A MySpace legyőzője, a Facebook azonban hatalmas. 300 millió olyan embert számlál az oldal, aki mind kapcsolatban áll kevesebb, olykor több, szintén Facebook-taggal. Ekkora tömegben törvényszerűen megjelennek a csalók, őrültek, balfácánok, és persze az áldozatok. Aki tehát regisztrál a Facebookra, jobban teszi, ha tisztába jön a rá váró lehetséges veszélyekkel. Melyek is ezek?
Számítógépes bűnözők
A hackerek hamar rájöttek, hogy az egymást ismerő emberek hatalmas tömegéből álló bonyolult hálózat mondhatni szűz terület, mely csak rájuk vár. Nem is kellett sokat várni az első támadásokra. A bűnözők több módszert is bevetnek, és folyamatosan törik fejüket a mind újabb és rafináltabb átveréseken. Az egyik leggyakoribb eljárás a személyiséglopás. Ilyenkor a hacker feltöri egy kiválasztott tag profilját, és bizalmas adatokat szerez meg róla. A feltört profilt ezután felhasználhatja spam és adathalász levelek küldéséhez, vagy egyéb támadásokat indíthat onnan, de az is gyakori, és sajnos sikeres módszer, hogy a profil gazdájának nevében, körlevélben, vagy a beépített chaten keresztül különböző indokokkal pénzt kér az ismerősöktől. Az átutaláshoz természetesen a bűnöző saját számlaszámát adja meg. A profilok feltöréséhez nem is kell, hogy számítógépes szakértő legyen a bűnöző. Vannak már „cégek", melyek szolgáltatásként, pénzért kínálják Facebook fiókok feltörését.
A bűnözők másik kedvelt módszere a vírusok, trójaiak, férgek terjesztése. Erre a közösségi oldalakon belül remek lehetőséget kínál számukra az a bizalmas légkör, ami az ilyen site-okat jellemzi. A hackerek ilyenkor üzenetet küldenek profilunk postaládájába, melyben izgalmas videó linkjét helyezik el. Csakhogy a link fertőzött weboldalra vezet, ahonnan a gyanútlan felhasználó gépére letöltődik a kártékony program, mely ezek után számos gonosztett végrehajtására képes. A Facebookon elkövetett támadások mára egész összetetté váltak, mint az alábbi példából is látszik:
A Panda ActiveScan adatai alapján a Facebook felhasználók egy százalékát fertőzte meg a Boface-féregtípusok valamelyike. A legújabb féreg, miután megfertőzte a gépet, csak akkor aktiválja magát, ha a felhasználó a Facebookra csatlakozik. Ekkor küld egy üzenetet minden, a felhasználó címlistájában szereplő ismerősnek, egy videót ígérő linkkel.
A link egy videómegosztó portálra vezet, ami a békeidők "Adidas-Adios" márkahamisítását idézi: a "YuoTube"-os videó természetesen nem lejátszható, viszont megnyitáskor felszólít egy plugin (kis segédprogram) letöltésére, ami valójában egy hamis vírusirtó. A Panda adatai szerint az ilyen jellegű fertőzéseknél 1200 százalékos növekedés könyvelhető el 2008-hoz képest.
A mellékhatások tekintetében
Nem csak a bűnözők lesik árgus szemmel a közösségi oldalakon megjelenő - önként világgá kürtölt - személyes adatokat, fotókat. A munkaadók, olykor akár a hitelintézetek is használják a Facebookot, és más közösségi oldalakat, hogy leellenőrizzék a velük kapcsolatba kerülő személy állításait. A nyilvánosan megadott információk pedig sokszor a jelen, vagy jövőbeni egzisztenciát is veszélybe sodorhatják. A munkaadó egybeveti az önéletrajzban és a személyes profilban megadott adatokat, melyek között - valljuk be - gyakran lehet komolyabb eltérés. Innentől pedig lőttek a megpályázott állásnak, hitelnek. A munkáltatói Facebookos „kémkedés" akár egész szélsőséges is lehet. Így járt az a nő, aki migrénre hivatkozva szabadnapot vett ki. Állítása szerint otthon pihent, a Facebookra azonban bejelentkezett aznap, és a közösségi oldalon aktívan tevékenykedett. Munkaadója ezt nem díjazta, a nőt pedig elbocsátották. Hasonlóképp járt az a hölgy is, akit már amiatt is kirúgtak, hogy csak megemlítette az oldalon: munkája unalmas. A sértett munkaadó felmondott neki.
A legszélsőségesebb eset egy indonéz, háromgyermekes családanyáé, akit kis híján hat év börtönbüntetésre ítéltek, mert a Facebookon panaszkodott a szegényes kórházi ellátásra. A nő több hetet ült előzetesben, és csak a hatalmas közfelháborodás - melynek zöme épp a Facebookon zajlott - hatására ejtették ügyét.
18+
Ha közösség, akkor ismerősök, ha ismerősök, akkor ismerkedés. Innen pedig csak egy lépés az ágy. Bizony, a Facebook egyik nagy - ha nem a legnagyobb vonzereje - a hatalmas vadászterep. Az ismerkedési lehetőségek száma végtelen, sokan találtak egymásra a Facebookon keresztül. Vannak azonban, akik inkább egyéjszakás kalandokra használják, és sajnos perverz alakok is előszeretettel portyáznak az oldalon. Sőt olyan eset is megtörtént, hogy az apa a Facebookon keresztül környékezte meg lányát. Szerencsére a férfit letartóztatták, mielőtt bármi történhetett volna. Sajnos pedofilok is akadnak az oldalon; a brit pedofil bölcsődei gondozónő ügye, aki a Facebookon tartotta a kapcsolatot társaival, hatalmas felháborodást váltott ki a szigetországban.
A facebookon, és más hasonló internetes közösségi portálon keresztül könnyen belefuthatunk egy szimpatikusnak tűnő, de valójában őrült emberbe. A profillapjára bárki bármilyen információkat kitehet, amiről úgy gondolja, sok embernek fogja felkelteni az érdeklődését. De nem szabad bedőlni ezeknek a csapdáknak. Ha lehet, kerüljük az internetes ismerkedést.
A Facebook megöli a szerelmet? Van kutatás, mely szerint részben igen: a férfiak - és a nők is - a közösségi oldal bugyraiban kémkednek párjuk után. Sőt, egészen belegabalyodnak a helyzetbe, és a vélt, vagy valós csalfaság végül szakításhoz vezet. Vagy váláshoz. A Facebookon. Mert ott már ez is megy.
Az ostobák
Nagy az Isten állatkertje - tartja a mondás, és milyen igaz. Különösen, ha 300 millió tagot számlál. Az ostoba Facebook tagok rendre megörvendeztetik a világsajtót szánnivaló történeteikkel. Ott van például azoknk a tíz év körüli lányoknak az esete is, akik bennrekedtek egy csatornában és ahelyett, hogy mobiljukkal a rendőrséget, mentőket, tűzoltókat, aput, anyut, stb. hívták volna, inkább módosították profiljukat a Facebookon. Szerencsére egyik barátjuk valamikor este ránézett az oldalra, így feltűnt nekik, hogy a profilban megváltozott a lányok tartózkodási helye. És bár az eset végül tragédia nélkül végződött, mindenképp elgondolkodtató.
Halál
Az oldal komolyabb veszélyeket is rejteget, mint az ellopott pénz, elvesztett munka, vagy néhány idióta. A Facebookon tett cselekedeteink akár végzetes hatással is lehetnek való életünkre. Szomorú példa akad erre több is. A talán legnagyobb port felvert ügy annak a 26 éves nőnek az esete, akit férje halálra szurkált, miután meglátta, hogy felesége a Facebook profiljában házasról egyedülállóra változtatta családi állapotát. A férfi úgy feldühödött ezen, hogy elrohant a nőhöz, ahol végzett vele. Hasonlóan szomorú véget ért az a fiatal szaúdi lány is, akit apja vert és fojtott meg, miután felfedezte, hogy gyermeke egy fiúval beszélget a Facebookon. A közösségi oldalon történt események hatására bekövetkezett tragédiák között akadnak olyanok is, ahol nem idegenkezűség miatt ért véget egy élet. Az utóbbi időben két lány is öngyilkos lett a Facebookon átéltek miatt. Egyikük, a 15 éves Megan Gillan nem bírta tovább elviselni, hogy osztálytársai a közösségi oldalon cikizik ruháját és külsejét. Az állandó piszkálódások miatt lett öngyilkos. A 15 éves Holly Grogan jónevű magániskolába járt, azonban ott is szembesülnie kellett diáktársai zaklatásával, melynek a Facebook adott teret. Holly egy darabig rendre kitörölte a bántó üzeneteket, egy idő után azonban már nem bírta tovább és végzett magával.
Öröm és boldogság
Azért a Facebook nem a pokol legmélyebb bugyra. Az oldal arra jött létre, hogy újra összehozza a régi ismerősöket, ami olyan jól sikerült, hogy elveszett személyeket is az oldal segítségével találtak meg. Ennek talán legszebb példája egy hazai vonatkozású eset, mikor egy édesanya 27 évnyi kutatás után végül a Facebooknak köszönhetően talált rá gyermekére. A ma már 30 éves, háromgyerekes családapa évek óta hiába nyomozott édesanyja után. Egymásra találásuk története bejárta a világot. Hasonlóképp szívmelengető annak a síelőnek az esete, aki élelem, telefon és pénz nélkül indult világgá a Francia-Alpokban lévő edzőtáborából. Uttam Rayamajhi nepáli síelő, miután megtudta, hogy csökkentették a csapata támogatását kissé „bekattant" majd eltűnt. Senki nem tudta hol lehet, míg két héttel később egy Facebook kampány segítségével találták meg Párizsban. Több százan csatlakoztak a keresésére létrehozott klubhoz, míg végül egyikük meglátta őt a fővárosban kóborolni. A férfi szerencsésen megkerült.
Vigyázzunk
Aki regisztrál a Facebookra jobban teszi, ha óvatosan jár el az ismeretlen megkeresésekkel kapcsolatban. Publikus profiljában csak a valóságnak megfelelő adatokat adjon meg, olyanokat, melyekért később sem kell esetleg szégyenkezni. (A vad buliról készült fotósorozat feltöltése tehát nem a legjobb ötlet.) Legyen óvatos, ha ismerőse pénzt kér, és ha bármi szokatlant észlel profiljával kapcsolatban, jelentse az üzemeltetőnek. Ne használja az oldalt mások utáni kémkedésre, és vigyázzon, kivel, milyen véleményt oszt meg.
Azt azonban ne feledjük, hogy a Facebook csak egy közösségi oldal. Nem jobb, vagy rosszabb mint a többi, csupán nagyobb. És legfőképp: a Facebookot hibáztatni a fentebb felsorolt esetek miatt fölösleges. Nem a közösségi oldal hibája, ha pikáns fotóink miatt nem kapjuk meg a vágyott állást, vagy ha piszkálnak minket. Az oldalt mi magunk tesszük olyanná, amilyen.
Persze mindenképpen le kell szögezni, hogy a Facebooknak és a hasonló közösségi oldalaknak nem csak árnyoldalai vannak, hiszen mindenképpen jó dolog – te is tudod, hiszen nagy valószínűséggel ezért regisztráltál. Bármikor felmehetsz, bárkivel kapcsolatban maradhatsz, információkat oszthatsz meg a külvilággal, de nem mindegy, hogy ezt hogyan és kikkel teszed meg.
A Facebook és más közösségi oldalak veszélyeiről folyamatosan tájékozódhatsz a következő Facebook oldalon: http://www.facebook.com/biztonsag