Melyik a finomabb az instant leves, vagy a házi tyúkhúsleves?

Ezernyi elméletet, útmutatást, példát hallunk, olvasunk s adunk tovább a párkapcsolatokról kezdőknek és haladóknak. Alig van olyan szerelmi történet, amit minden ember egyformán értékelne. Okoskodunk, s próbálunk úgy evezni a szerelmi bajok tengerén, hogy megússzuk szárazon. Egyik azt mondja: igazi macsó, másik szerint: semmirekellő szoknyapecér. Ha az életben valami bonyolult és ármányos, akkor a szerelem biztosan az. Nem vagyok nagy szakértő lélekbulvár, nem is kívánok újabb magyarázattal elő állni a férfi-nő viszonyok mibenlétével kapcsolatban, mégis van két jelenség, ami egyre kikerülhetetlenebb, s számomra alig érthető.

Az egyik jelenségről néhány héttel ezelőtt számolt be kedves Zumbi23 "Szólj, mielőtt belém szeretsz!" című írásában. Jelenleg, igazán népszerű a mindenfajta kötöttségektől mentes együttlét, melybe inkább ne keverjünk érzelmeket, mert azok csak bonyolulttá és fájdalmassá tesznek egy kapcsolatot. Túl sok energiát kell befektetni a másik megismerésébe, az érzelmeket meg gondozni kell. Teljességgel kizárt, hogy a csaj/pasi akivel együtt járunk, ne csak szép és vonzó legyen, hanem jó barát is. Az elkötelezettség 30 éves kor alatt (főleg egy férfinak) nem kívánt púp a hátra, csak korlátok közé zár és megfojt. Ezek alapján csak városi legenda, hogy feltétel nélküli szereten, és a bizalmon alapuló kapcsolat örömet és kiegyensúlyozottságot eredményezhet? Vagy annyira félünk megnyílni, megmutatni azt, akik legbelül vagyunk, hogy inkább a kevesebb kockázattal járó (?) rövidtávú örömöket keressük?

A "Szólj, mielőtt belém szeretsz" típusú kapcsolatforma inkább a férfitársadalomra jellemző, de a nőket is sújtja egy probléma: a kapcsolatfüggőség. Nem kevesen számolhatnak be arról, hogy 15 éves koruktól fogva állandóan volt valakijük. Hosszabb rövidebb együttjárások/együttélések egész láncolatát tudhatják maguk mögött. Legtöbbször addig maradnak párjukkal, míg nem jön jobb. Igaz, hogy nem jelenlegi partnerükkel tervezik a közös életet, az érzelmek már régen meghaltak, de még mindig jobb egy rossz kapcsolat az egyedüllétnél. A kapcsolatfüggő nem érzi jól magát szinglin, sőt, nem is tud egyedül maradni huzamosabb ideig. Persze megértem, hogy nehéz kilépni ebből az éveken át tartó spirálból a bizonytalan jövő felé, de vajon találhatunk megfelelő magabiztos, odaadó társat, ha mi még nem tudjuk ezt nyújtani, nem találtuk meg saját, másoktól független identitásunkat, s nem érezzük magunkat egyedül is teljes, értékes embernek? Nem veszélyes másokkal és magunkkal játszva tölteni el éveket, nem felejtjük el, mit jelent őszintén, s nem megszokásból szeretni?

Viselkedésünk az ellenkező nemmel, akár párkapcsolatban, akár azon kívűl tükrözi azt, ahogy a világot látjuk. Hogyan tekintünk a másik nemre? Alárendelt személy, eszköz, vagy egyenrangú, megismételhetetlen ember? Hogyan tekintek önmagamra? Csak test vagyok, vagy lelkem is van? Értékes és különleges vagyok, vagy csak egy a hatmilliárdból? Miért vagyunk ennyire középszerűek? Miért elégszünk meg az instant megoldásokkal, ha ennél sokkal többet is kaphatnánk? Dönthetsz kedved szerint, de az aranyszabály téged is köt, azt fogod enni, amit főztél!