Van egy rövid kérdésem. Tulajdonképpen mostanság tele van a fejem ezzel a mondattal, és a rokonai is egyfolytában itt keringenek a koponyámban. Szerepel benne pénz, pénz, titkolózás, pénz, szükség, emberek, ésatöbbi.

Tehát a kérdés itt következik: Mi a fene van most a Károlival?
Rövid vélemény következik.
 

Ittlétem lassan két éve alatt megszoktam már egyet s mást. A gyakori fejetlenséget, a tanszéket övező kavarodást, pontatlan tájékoztatást, kihirdetetlen óraelmaradásokat (bár ennek gyakorisága mostanság javuló tendenciát mutat), hogy a dolgok nem intéződnek el időre, és a sort még folytathatnám. De soha eddig nem éreztem ennyire, hogy a pénzemet akarják.

Tulajdonképpen, az ő pénzüket, ha úgy vesszük; költségtérítéses hallgatóként ez valóban nem kéne, hogy problémát jelentsen, amellett azonban a tálalás erőszakos és ijesztő. Korábban nem uszították rám a Neptun üzenőrendszerét, főleg nem a tanévkezdés előtt egy héttel, nem kaptam (túlzok) napi három üzenetet arról, hogy teljesítsem a kiírt tételt, különben nem tudok tárgyakat felvenni, vagy – tudomásom szerint –, nem kértek háromezer forintos eljárási díjat pusztán azért, hogy a hallgató részletekben fizethesse be tandíját.

Az sem volt megszokott, hogy az első hét közepén, mikor még némelyek azt sem tudják, egyes tárgyakkal mire is vállalkoztak, bezárják a kaput, és szintén háromezres belépőket szedjenek egy-egy kurzus felvételéért vagy leadásáért.

Nekem itt valami nagyon bűzlik. Nem tudom, mire kuporgat ennyire az egyetem, de valami rendkívüli dolognak kell lennie, mint egy tetőn kialakított koncertterem vagy hasonló (ötleteimet egy korábbi írásomban már kifejtettem, ajánlom a vezetőség figyelmébe), esetleg a lerobbant épületrész felújítása (szigorúan nyáron), mert szeretném tudni, hogy – tudjátok mit? hagyjuk a fenébe az átkerülést! abban nem is reménykedem – miért nem kapok legalább egy kis engedményt a csaknem ötös átlag és elegendő szociális „rászorultság” ellenében. Mert államira átkerülni szinte lehetetlen, úgymond egy személy kiváltsága. (Nem is értem, hisz hatvan ember 15%-a majdnem 10 fő. Jóindulattal feltételezem, biztosan csak elszámoltak valamit.) A költségtérítésesek pedig – ugye – semmire nem jogosultak. Csak az összeg legyen ott a gyűjtőszámlán, onnantól kezdve már boldogan hallgathatjuk a stand upot, meg minden mást…

Egyébként a vicc, hogy a fent említett fenyegetés igaz sem volt. Befizetetlen tételem ellenére a tárgyfelvétel akadály- és zökkenőmentesen zajlott, és még diákmatricám is van. Aligha panaszkodhatom. Érdemesnek tartanám viszont leszögezni, azért remélem e nagy igyekezettel nem egy bálnabőr kanapéra gyűjtünk, vagy kézzel csomózott török szőnyegekre. Sem karibi utazásra.