Az egykori ki mit tud? – ok mintájára létrehozott X-faktor és Megasztár vagy épp a Csillag születik évek óta biztos elfoglaltságot biztosít a tv-függő nemzedéknek. Ugyanakkor tucatjával dobja piacra a könnyen elfeledhető zenészeket. A nyertesről egy-két hétig hangos a média, aztán eltűnik a süllyesztőben vagy, ha van egy kis szerencséje, talán felfigyel rá egy kiadó, esetleg kis költségvetésű falunapokra járhat haknizni. De ellentétben a régi ki mit tud? – okkal, ma már nem csak a tehetség számít, hanem a csomagolás is. Hiszen ma már a zene is üzlet, az énekes áru. Talán ez az oka annak is, hogy nem éppen a modellalkat Tóth Vera, az első (szó szerint) megasztár, nem domborít túlságosan a címlapokon. A modellalkat divatjamúlt, ezt megmondta már a Ganxta is. Azt nem mondanám, hogy egy tehetségtelen hölgyeményről van szó, de azért az világos, hogy nem az Playboy címlapjára való. A leglényegesebb kérdés tehát az, hogy szükségünk van-e egyáltalán még több hullócsillagra?

Kész, ennyi volt. Még van két hetünk, élvezzük ki ezt a kis időt, amíg lehet. Nem is akarok gondolni rá. Nem gondoltuk, hogy ideáig fajul a dolog. Pedig milyen szépen elintéztük hat éve. Azt hittük, hogy világos, hogy mit akarunk. Erre tessék, ilyen a politika… Akkor sem hiszem el. Pedig tettünk ellene: te nem mentél el szavazni, én meg egyenesen nemmel szavaztam. Kell ennél világosabb vélemény? Ezek meg meg sem kérdeznek, hogy beleegyezünk-e? azt hiszik, hogy övék ez az ország? Na igen, ha ezek majd még szavazhatnak is, akkor az is lesz. Meglásd: százezreivel csődülnek majd ide az egész pereputtyukkal együtt. Meglásd, jövőre már munkánk sem lesz miattuk, hidd csak el. Mindegy, majd meglátjuk mi lesz. Még van két hetünk, élvezzük ki, hogy csak mi vagyunk.

Elérkezett a várva-várt pillanat, elérkezett a tizedik publi. Nem is tudom, hogy igazán várva-várom-e. Már úgy megszoktam őket, szépen hozzámnőtt, hogy valamiről véleményt kell alkotni. E feladat által kerültem közelebb a megfejtéshez, a tekintetben, hogy milyenek a csoporttársaim valójában. Mert egy-egy iromány sokmindent elárul ám. Már egy szókép, egy szófordulat is lehet tükör számomra az adott személyről. Ne aggódjatok senki nem került nálam "közellenség" kategóriába. Inkább hálás vagyok, hogy olvashattam, hallhattam a véleményetek. Remélem attól függetlenül, hogy vége az őszi szemeszternek, a blogolásnak nem szakad  vége. Ha nem is heti rendszerességgel, de üzenjetek a nagyvilágba. Az írók tábora olyan lesz, mint a vetésforgó, ki mikor veszi fel ezt a tárgyat.

Nekünk már csak egy félév van hátra a nagybetűs Károli Kommunikáció szakból. Ha minden jól megy április 15-én leadjuk a szaldogát....Ezt se tudom még elhinni, de majd idővel... De addig is élvezek minden percet amit Veletek tölthetek kedves harmad éves kommédia szakos sajtó-média szakirányos hallgatók ( jajj de artikuláltam! :) ).

Agyő !

TV2 vs. RTL Klub

Avagy mérkőztessük meg egymással a két csatornát.

Sose értettem e között a két csatorna között a rivalizálást. Úgy gondoltam ezért picit kielemezem e két csatornán futtatott műsorokat, mi köztük a különbség számomra, melyik a jobb/rosszabb. Kezdjük szerintem a reggeli műsorokkal. RTL Klubbon a Reggeli, TV2-n a Mokka. A mokka talán inkább komolyabb témákkal foglalkozik míg a reggeli inkább mindennapi szórakoztató beszélgetést folytat. A híradókat talán nem lehet ennyire megkülönböztetni egymástól. Nagyrészt ugyanazokról a hírekről számolnak be. A sorozatok közül mindkét csatornáról egyet emelnék ki. Barátok Közt vs Jóban Rosszban. Néztem mindkettőt egy ideig, de nekem valamiért az előző tetszett jobban. Szerintem a Jóban Rosszban témájában sokkal drámaibb, míg a Barátok Köztben inkább a minden napi életszerűbb dolgok jelennek meg (többé-kevésbé). Aztán Fókusz vs Napló. Ugyanaz mint a híradónál, de talán itt a fő-vezér téma az ami megkülönbözteti az egyiket a másiktól. Sport terén nincs sok tapasztalatom, de vegyük példának a Forma vs Bajnokok Ligája. Nekem inkább a Forma1 áll közelebb a szívemhez, hozzá szoktattam magam az idők során és ma már én is érdeklődve kísérem a futamokat. Az énekes műsorok, avagy a Megasztár , és az X-Faktor. A legnagyobb riválisok. Nem tudom. Mindkettőben vannak jó énekesek ,de ez az egy napon adjuk mind a kettőt dolog, teljesen értelmetlen volt számomra, persze azóta már sikerült egyességre jutni ebben a kérdésben a két csatornának. És még rengeteg másik műsort sorolhatnék , de aki folytonos nézője ennek a két csatornának meg tudja különböztetni őket, és el tudja dönteni melyik csatornához ragaszkodik jobban és miért. Mind a kettőnek van hibája és jó oldala is, de talán ez az örök rivalizálás sose fog megszűnni e között a két csatorna között...

Közeleg a Szilveszter...

A karácsony közeledtével egyre inkább nyakunkon van a Szilveszter is. Már most mindenki azt tervezgeti ,hogy ki hol fogja vagy hogyan fogja megünnepelni az új évet! Évről évre egyre erőltetettebbnek érzi az ember ,a szinte kötelező szerű „ünneplést” Jöhet megint a hely alapos kiválasztása , és a kérdés ,hogy ebben az évben hova menjünk ,kivel menjünk mint csináljunk.

Helyválasztás szempontjából minden évben bajban vagyunk, évről évre kevesebb a választási lehetőségünk ,hiszen gondolom mindenkinek ismerős a reggel porig rombolt ház képe amit az új évet ünneplő tömeg hagyott maga után. Szóval kezdenek kihullani az emberek akik kegyesen felajánlják ,hogy tarthatják náluk az év legnagyobb buliját. Valahogy már kevesebb a lelkes jelentkező erre a szerepre. De ne adjuk fel! Bár általában ez a nap túl van szervezve mint a legtöbb ilyen ünnep, úgy gondolom a „legrosszabb” ami történhet velünk, az egy spontán buli valahol ,amit utolsó pillanatban szervez le az ember! Bár általában ezek sikerülnek a legjobban! Lesz ami lesz! Nem kell a hetekig tartó szervezkedés és stresszelés azon ,hogy vajon hogy fog sikerülni idén. Ha esetleg nem is jönne össze és egy piros lápánál érne minket az éjfél az anyós ülésen egy gyerek pezsgővel a kezünkben , akkor sem kell elkeseredni és pánikolni, hogy most mi lesz, használjátok ki a pillanatot és hozzuk ki a helyzetből a legjobbat! Sose lehet tudni, lehet az lesz életünk egyik legjobb Szilvesztere!

Persze ha mindenképpen a szervezés hívei vagyunk és biztosra akarunk menni, akkor természetesen idén is rengeteg tombolási lehetőség várja majd a szórakozni vágyó fiatalokat Szilveszter éjjel.

Tegyük emlékezetessé az új évet! ;)

Mi a fontosabb az iskola vagy a munka?

Úgy gondolom mind a kettő fontos és egyik nem üti a másikat.

Csinálhatod az iskolát levelező szakon is mellette pedig rengeteg időd marad arra ,hogy dolgozz amennyit csak akarsz. Persze nehéz a kettő együtt egyeztetni, de szerintem ezzel mindenki tisztában van, nem egyszerű, de ha az ember igazán akarja menni fog, mennie kell.

Tényleg csak akarat kérdése az egész, ha tanulni akarsz minden áron akkor ne tartson vissza semmi és ne találj kifogásokat ,hogy miért nem megy. Ha muszáj dolgoznod és pénzt keresned, az szerintem nem egyenlő azzal, hogy akkor nincs is más választásod és abba kell hagynod a sulit.

Viszont a kettőt együtt szerintem csak levelezőn érdemes csinálni. Nappalin rá vagyunk kötelezve arra ,hogy bejárjunk bizonyos órákra, ahol nem hiányozhatunk egy megadott számnál többet mert meg kell lennie az óraszámnak, vagy ha mégis hiányzunk nem teljesíthetjük azt. Ez jogos! Habár sokan hivatkoznak rá nem egyszer okkal ,hogy azért nem tudtak jelen lenni az órán mert dolgozniuk kellett, várva hogy a tanár megértő lesz.

A tanár pedig nem minden esetben az. És ha úgy vesszük érthető. Ha ezt vállaltad ,akkor járj is be az órákra és ne keress kifogásokat még ha azok valósak is. Nem számít!

A legfontosabb tényleg az legyen,hogy ne menjen a kettő egymás rovására.

Mennyire vagy internet függő?

Ha már enni is elfelejt, tényleg húzza ki a dugót. Amerikában a pszichológusok már betegségként kezelik korunk legújabbikát az internet-függőséget.

Amerikában a pszichológusok már betegségként kezelik korunk legújabbikát az internet-függőséget. Egyre több ember menekül ugyanis a mindennapok valóságából a virtuális világba, mert ezt a világot sokkal kecsegtetőbbnek és sokkal attraktívabbnak találják, mint a saját, megélt életüket. Az interneten folytatott csevelycsatikon ugyanis kiléphetnek önmagukból, topmodellek, szupersztárok lehetnek, anélkül, hogy fény derülne arra, kik is ők valójában.

Ime egy teszt amelyből megtudhatja, hogy mennyire menekülsz ebbe a virtuális életbe, mennyire függsz ettől a csábító rózsaszín világtól:
1. Örül-e annak, vagy esetleg megkönnyebbülés tölti-e el, ha végre leülhet a komputer elé?
2. Egyre több időt kell eltöltenie a számítógéppel ahhoz, hogy ez az érzés eltöltse önt?
3. Üresnek, deprimáltnak, esetleg sebezhetőnek érzi magát, ha nem ülhet le a számítógép elé?
4. Mulasztott-e már el megbeszélést azért, mert a komputerrel egy kevésbé fontos dolog kötötte le?
5. Naponta több mint 3 órát tölt az internet előtt?
6. Ha a munkahelyén számítógéppel kell foglalkoznia, bemegy-e olyan oldalakra is, amik egyáltalán nem függnek össze a munkájával?
7. Rendszeresen néz pornográf képeket a neten?
8. Könnyebb valakivel az interneten keresztül – online – beszélnie, mintha személyesen kellene ugyanazt elmondania?
9. Barátai vagy a családja tettek-e már megjegyzéseket arra, hogy ön túl sok időt tölt el az interneten?
10. Csökkentek-e teljesítményei az iskolában, vagy a munkahelyén amiatt, mert internetezik?
11. Megpróbált-e már kevesebb időt foglakozni a számítógéppel?
12. Meg szokott süketülni, ha a számítógép billentyűzetét kopogtatja ujjaival?
13. Szokott-e az interneten hazudozni?
14. Szoktak-e fájni az ujjai vagy a csuklója a sok számítógépezéstől?
15. Szokott fájni a háta a számítógép előtt való görnyedéstől?
16. Szokott-e száradni a szeme?
17. Vágyik-e arra, hogy több időt tölthessen el az internet előtt?
18. Elfelejtett már enni amiatt, mert a számítógép teljesen lefoglalta minden idejét?
19. Elfelejtett már tusolni azért, hogy minél tovább beszélgethessen online partnereivel?
20. Felléptek-e már önnél alvászavarok, vagy bioritmus zavarok azért, mert egész éjjel számítógépezett?
 

Csak bátrán, válaszoljatok a kérdésekre!!! ;)

Hol marad a botrány a való világból?

"Fenekem a címlapon" ,szól a Való Világ szignálja, de nagyon úgy tűnik,
a korábban botrányokkal tarkított valóságshow 4. szériájában nem akarnak előkerülni azok a fenekek.
Miközben több százezer forintos bírságra számíthat az RTL klub a való világ első show-ja miatt,
melyben Benkő Dániel a kameráktól cseppet sem zavartatva magát ledobta az alsónadrágját,
a tényleges versenyzőkben nyoma sincs a korábban hangoztatott bevállal óságnak.
Bár a show erkölcsi szintjére fokozottan figyelő médiahatóság is felhívta a figyelmet,
hogy a műsorral kapcsolatban a korábbiaknál szigorúbb etikai szabályosát és közvetítésekben kiemelt
fegyelmet vár el, egyenlőre a szigor feleslegesnek tűnik.
A lakók ugyanis a válogatókon mutatott vagánysággal szemben kifejezetten szégyenlősnek látszanak, olyannyira,hogy még a vécézés,
a fürdés, de még az öltözködés is komoly problémákat okoz számukra.
Persze ezt okozhatja az új helyzet miatti feszélyezettség is, a kamerák jelenléte még idegen számukra, és a beköltözés utáni
első napokban erőteljesen tudatában vannak annak ,hogy itt milliók nézik minden mozdulatukat.
A korábbi "bentlakásos" valóságshow-k tapasztalatai alapján ez előbb-utóbb el fog múlni, már természetessé válik a több tucatnyi szegeződő elektronikus szem.
A jelentkezők elve tudták, hogy mire vállalkoznak, úgyhogy miután már a villában vannak, kénytelenek megszokni az extrém helyzetet,
mert aki nem elég erős, az hamar ki fog esni.

Harry Potter és a Halál Ereklyéi I. rész

Azt hiszem a legnagyobb kérdés: van elég puskapor a történetben ehhez a kettéválasztáshoz? Üres százvalahány perc a finálé első része, vagy izgalmakkal teli filmélmény? A történet alapvetően az utóbbira adhatna lehetőséget, hiszen az ereklyék után kutatnak, közben üldözik is őket, ez bizony izgalmasnak hangzik.

Az is lehet, hogy ez a kettévágás végre olyasmire adott lehetőséget, amire eddig nem volt példa: a könyv szolgai felsorolása helyett egy magában is működő filmet csinálnak. Az előbbi is remek, főleg a rajongóknak, csak a többi nézőnek nem kedvez.

Színvonalasabb volt, mint a sokak által a végletekig magasztalt drámai-darkos-csöpögős-szerelmi-szálas-gagyi-poénokkal-teli 6. rész.
Érdemes volt kettéválasztani, volt idő rendesen mindenre, és nem voltak üresjáratok a 2,5 óra játékidő ellenére.
A plusz kis "mese" a történeten belül pedig fantasztikus lett, nem vártam ilyen szintű kreativitást a produkciót készítőktől.
És végre talán senki nem játszotta túl a szerepét, egy kivételtől eltekintve nem voltak sem "ciki" sem szánni való jelenetek és megnyilvánulások.

Éppen Miskolc felé tartunk egy fotós kollégával, még talán fel sem ébredtem rendesen, hiszen szombat reggel nyolc óra van. Gödöllőn álltunk meg egy Agip kútnál tankolni, begurulok, leállítom a motort, nyitom a tanksapkát, veszem le a 95-ös pisztolyt, tolom a tankba, nyomom, és közben kikerekedik a szemem. Biztos jót vettem le?! HÁROMSZÁZHATVANEGYFORINTPERLITER? Tessék? Ez nem valami csúcs, magas oktánszámú hiperszupercsudijó benzin? Nem… ez a legolcsóbb, 95-ös benzin. Itt ébredtem fel végleg.

Bosszankodom, közben nagyon lassúnak érezem a tank megtelését, néhány (talán 7-8) litykó csordogál csak a tank alján, így vagy negyven liter üzemanyagot kellene belepréselnem, végül is hosszú út áll ma előttem: Gödöllő-Miskolc, a környéken pár falu, majd vissza Budapestre, és onnan haza Tiszakécskére, ehhez bizony egy teli tankot meg fog kajálni a gép. De még mindig csak félig a tank, pedig az ára már épp elég lenne. Már majdnem 15 ezernél tartunk, amikor végre kattanás, teli a tank. Szerencsére.

Annyit azért tudni kell, hogy amikor megvettem az autót (egy csodaszép, citromsárga, háromajtós, Fiat Puntót, az egyes szériából, abból, ami 1995-ben az év autója címet is elnyerte), nos, amikor megvettem június végén, a benzinárak olyan 330 körül mozogtak. Akkor egy teli tank (47liter) benzin kb. 15500 forintba került, most 17 ezer forintba. Fél év sem telt el, és 1500 forint a különbség. Közben, ha Kárpátalján (van aki Ukrajnának ismeri) tankolnék, 9500 forintból tele lenne a tank, és még egy kólát is vehetnék mellé. Ott ugyanis nincs 200 forint (átszámítva) egy liter üzemanyag.

Mégis, hogy lehet ez? A benzinárak sok mindentől függnek, de talán három dolog határozza meg a legjobban: az egyik a kőolaj világpiaci ára (ami évek óta szinte változatlan!), a forint-dollár árfolyam (emlékezzünk csak arra, amikor Kósa Lajos bedöntötte a forintot, és emelkedtek a benzinárak is) és jelen esetben a legfontosabb tényező: az adóterhek.  Jelenleg 120 forint az adóteher egy liter benzinen, ezt legutóbb ez év január elsején emelték, a korábbi 109 forintos mértékről. Akkor a Fidesz habzó szájjal, határozottan követelte, hogy a kormány ezt ne tegye, sőt, csökkentse azt 87 forintra.

Gyors számolás a szombati tankolásomból, mi lenne, ha a Fidesz korábbi ellenzéki javaslatát kormányra kerülése után véghez is vitte volna: 361-33=328/liter, egy teli tankos manőver így 15400 forintba kerülne, szemben a 17000-rel.

A Fidesz a kampány során is többször említette, csökkenteni kívánja az üzemanyagok jövedéki adóját, aztán a kétharmados lila - bocsánat- narancs ködben valahogy ezt elfelejtették. Persze nekik mindegy is, a szolgálati autóba tankolt benzint úgy is jóváírhatják, mint utazási költség, amit kifizetnek az adófizetők.

S hogy mit mond minderre Nagy Anna, kormányszóvivő? Szűkszavúan, nyersen, keményen, de mosolyogva: „Jelenleg nincs napirenden a jövedéki adó csökkentése.”

Születésem évében (még) pezsgett a frissen megszerezett demokrácia itthon. Taxisblokád volt, hídlezárással, tüntetéssel. És miért? Mert Antalék – tessék kapaszkodni – 64 forintra akarták emelni a benzin literenkénti árát. Komolyan, 264 forintért is összecsapnám a tenyerem, még úgy is 12 ezerből tele tankolnám Rigót. De attól tartok ilyen árak már csak akkor lesznek, ha eurónk lesz… 2,64 EUR/liter.

3096 nap

Egy könyvről szeretnék beszélni nektek,amit most olvasok, Szerintem már mindenki hallott valamilyen formában ennek a könyvnek a főszereplőjéről és annak megrázó történetéről, de ha mégse ,akkor most szeretném ezt elmesélni nektek, hogy mi is történt Nataschaval 12 évvel ezelőtt.

A könyv címe ugye 3096 nap és a főszereplő lány Natascha Kampusch.

Natascha egy átlagos kislány volt ,aki egy nap egyedül indult el az iskolába, szegény nem tudta hogy ez lesz régi életének utolsó naoppja. Az akkor 10 éves lányt egy Wolfgang Priklopil férfi tette a furgonjába és rabolta el. Ez az ember 8 és fél éven át tartotta fogva ezt a lányt a külvilág bármilyen sejtése nélkül egy nagyon alaposan elrejtett, hangszigetelt pincében.

A lánynak 18 évesen 2006 augusztusában sikerült megszöknie. Szabadulása óta csak most érezte elég erősnek ahhoz magát,hogy elmesélje elrablásának és fogva tartásának történetét.

A kötet címe ugye 3096 nap, pontosan ennyi időt töltött ugyanis Natascha Kampusch tíztől-tizennyolc éves koráig a tettes, Priklopil fogságában.

Natascha borzalmas részletekkel meséli el ,hogy el rablója mit tett vele azt követően,hogy 1998-ban iskolába menet elrabolta.

Folyosók,ajtók labirintusa, egy szűk alagút, amin csak négykézláb lehetett közlekedni, egy páncélszekrény, amely a lyukat takarta el, egy lépcsőfeljáró, egy csapóajtó, takarólécek és végül a garázs. Ez volt a pincebörtönbe vezető út amely mögött Natascha élt. Évekig nem hagyhatta le ezt a pincehelyiséget, ami mindössze 160 centiméter magas és alig 5 négyzetméter volt. Csak egy ágy egy mosdó és egy vécé volt bent eleinte. A fogsága alatt kialakult egy napi rutin, a férfi egy asztalt és két széket vitt le a pincébe, a kislány főzött és együtt ettek, majd este a mosdóban megfürdette őt.

Az idő múlásával terrorizálni kezdte a lányt. Úgy hívta hogy az „én rabszolgám”.

Felvitte a lányt a házba ,ahol takarítania kellett de nem fogdoshatott össze semmit ,nem hagyhatta ott sehol az ujjlenyomatát, vagy ha mégis megtette ,megverte őt. Gumisapkát kellett hordania hogy nehogy lehulljon egy száll haja is, majd később kopaszra is nyírta őt. Mondván ,higéniai okokból. Nem sírhatott, mert ha sírt akkor a tettes torkon ragadta és a fürdőszobába vitte ahol lenyomta a fejét a vízbe addig amíg nem hagyta abba a sírást. Úgy bánt vele mint egy háziállattal vagy mint egy rabszolgával. Félt hogy a lány megszökik ezért esténkét bevitte őt az ágyába és magához kötözte. A lány idővel megelégelte ezt az életet és a szökés gondolatával kezdett el játszani. Bár raboskodásának ideje alatt sosem próbálkozott a szökéssel, egy mert alkalma sem volt rá és kettő mert félt nagyon, mivel a tettes megfenyegette őt, hogy megöli, ha szökni próbál.

De végül elérkezett a menekülés lehetőségének napja ,amivel nagy szerencséjére élni is tudott.

Egy nap fogvatartója megparancsolta neki,hogy tisztítsa ki a kocsiját, amíg a porszívó ment a férfi arrébb ment hogy telefonálhasson és ezt használta ki Natascha ,aki erőt vett magán és a félelmén majd elkezdett szaladni ahogy csak a lába bírta minél messzebb a helytől ahol eddig fgolyként élt.

Senki sem akarta elhinni,hogy a 8 éve eltűnt kislány az, és, hogy túlélte ezt a borzalmat. Natascha mind ezek után híresség lett Ausztriában. Azóta befejezte az iskolát, dokumentum filmet készítettek fogságáról, majd megírta ezt a könyvet amivel úgy gondolja végleg megszabadulhatott Priklopil fogásából.

Natascha fogva tartója a lány szökése után öngyilkos lett, vonat elé vetette magát A lány saját bevallása szerint azóta megbocsátott fogva tartójának és azt mondta őszintén sajnálja őt, mert szerinte a férfi nem is igazán felelős azért amit tett, mert vagy beteg, vagy valami olyan gyerekkori trauma érhette ami végül ehhez vezetett.

A lány azóta megvette a házat ahol fogságban élt mert ,hogy az korábbi életének szerves részévé vált és egy fényképet tart fogva tartójáról a táskájában.

4 év telt el és a lány valószínűleg örök életére kötődni fog életének eme részéhez. Bér sokak szerint a Stocholm-szindrómában szenved, akik idővel beleszeretnek és ragaszkodni kezdenek elrablójukhoz, ő ezt tagadja.

Ő csak azt szeretné ha természetesen kezelnék őt és viselkednének vele az emberek.

10 000 ember az Arénában. Csend. Feszült várakozás. A fények lassan felerősödnek, majd hirtelen vakítani kezdenek. Dobpergés. Megjelenik Ákos a színpadon. Hatalmas tapsvihar, majd 2 órás tombolás.

A Baptista Szeretetszolgálat rendezte meg hazánk legfergetegesebb jótékonysági koncertjét december 15-én este, a Sportarénában. A cipősdoboz akció már 10 éve ismert Magyarországon, mely egy lehetőség arra, hogy belepréseld a szeretetedet egy cipősdobozba, és megoszd egy árva, vagy szükségben lévő kisgyermekkel, akinek másképp nem jutna karácsonyi ajándék. Idén a cél 30 000 cipősdoboz összegyűjtése volt, és az akció keretében Ákos, a Színbád turné utolsó állomásaként, hatalmas koncertet adott.

Ha jótékonysági koncertről beszélünk, azt gondolhatjuk, hogy nem lehet túl sok izgalomra számítani, hiszen nem a szórakozás, hanem az adakozás a cél, de mindez tévedés. Ákos az a művész, aki nem ad ki mást a keze közül csak igényes művet, legyen szó versről, zenéről, szövegről, klipről, vagy koncertről. Nevezhetnénk őt a magyar zeneipar egyik utolsó védőszentjének.

A nyitó dal - általános meglepetésre – az Induljon a banzáj! ki tudja hányadik átirata volt. A pozitív értelemben vett sokkból magunkhoz térve  hatalmas bulizásba kezdett az egész stadion. A dal még nyomaiban sem igen emlékeztetett bármelyik korábbi verzióra, a lendülete azonban szerencsére megmaradt. Ez a szám adta az egész koncert alaphangulatát. Végig jellemző volt az erős rockos hangzás, a gitárok dominanciája, és az sodró lendülete a daloknak. Számomra legmeglepőbb, hogy az Adj hitet! című, alapjában véve, igen lírai dal is rockköntösbe öltözött. A koncert kifejezetten a zúzósak közé tartozott, ami számomra kicsit furcsa volt, a Katona imája című album megjelenése után, s Karácsony előtt, de nagyon élvezetes, izgalmas volt. Külön dicséret a hangosítóknak és a fénytechnika szervezőinek, akik kiváló munkájukkal emelték az est sznvonalát.

Nem gondolom, hogy mindenkinek szeretnie kell az ő stílusát, munkásságát, de nem mondhatja el magáról túl sok hazai sztár, hogy 20 év után még mindig meg tudja tölteni a hatalmas stadionokat, még mindig meg tud újulni, és még mindig van mondanivalója a közönség számára. Persze irigykednek is rá az egyslágeres énekesek, s nem értik, hogy Ákos csillagzata miért van még mindig olyan magasan, és az övék mért van rég leáldozóban. Én magam sem tudom pontosan megfejteni az Ákos-jelenség összetevőit, de egy biztos, tehetség, kemény munka, és a maximalizmus fontos alkotórészei, ahogyan azt a tegnap este is bebizonyitotta.

De ne izguljunk, azért  ő is halad a korral, a koncert közepén, a rajongók legnagyobb meglepetésére és derültségére,  megcsendült egy idegenül ismerős dallam, Lady Gaga: Bad romance című dala is. Végülis illik követni a divatot.

Fiatalság, bolondság! Hát persze, bolondok vagyunk így a húszas éveink elején. Meg még leszünk is egy jó ideig nagyvalószínűséggel. Ezúton kérek elnézést minden komoly felnőttől, hogy ilyet mertem feltételezni róluk. Bár ők is követnek el hibákat, hisz nincs tökéletes ember.
Átlépjük a hőn áhított 18as álomhatárt, kilépünk a gyerekkorból be a nagybetűs életbe. Biztosra vesszük, hogy ezután minden vágyunkat és álmunkat képesek leszünk megvalósítani. Senki és semmi nem állhat utunkban, hiszen miénk a világ. Kitűzünk magunk elé egy cél, ami talán a csillagos eget súrolja. Hajtóművezünk, nekifutunk és felszállunk a kifutópálya végén. Lehet, nem repülünk úgy, mint egy Concorde tette, de minket legalább még nem vontak ki a forgalomból. Ha már a célállomás közelében járunk, jön egy terrorista, eltéríti a gépet és zuhanunk egy hatalmasat. Ilyen kudarcok esetén mennyire jólesik elpanaszolni a szülőknek, hogy: „Összeesküdött ellenünk az élet, pedig mi mindent megpróbáltunk, és rajtunk kívül mindenki hibás.”
Igen, az esetek nagy többségében ekkor jön:„Ugye, én megmondtam? Bezzeg a mi időnkben máshogy mentek a dolgok!”
Valóban nem ilyen élet volt szüleink és nagyszüleink idejében. Bár ahogy egy-egy múltbeli beszámolójuk után elgondolkozunk, rájövünk, hogy ők is átélték mindazt a megpróbáltatást, amit mi most katasztrófaként élünk meg. Hiába intenek óva, hogy megkíméljenek minket a csalódásoktól és kudarcoktól, a fiatal korunkból adódó büszkeségünk és önfejűségünk csak ritkán hagyja magát befolyásolni.
 

Sötétek és kísértetiesen üresek az utcák. Nincs közvilágítás, nincsenek lakosok. Csak a lúgos iszap nyoma van a falakon, az aszfalton, a földön. A sokadik utcában járok, amikor megpillantok egy házat, melynek ablakból fény szűrődik ki: valaki még is visszaköltözött. A ház fala az ablak vonaláig vérvörös, az ablakon világító, fenyőfa alakú ablakdísz. Odabent ünnepre készülnek.

Egy másik utcában a katasztrófa nyomait magán hordozó, elhagyatott házat nézek hosszasan. A tetejét hó fedi, felette gyönyörűen csillagos a decemberi éjszaka. Valamiért a betlehemi istállóra asszociálok.

Máriának, Józsefnek és a kis Jézusnak sem volt könnyebb az első „karácsonyuk”, mint sokaknak lesz az idei. Nem volt számukra hely, ők is otthonuktól távol voltak, mondhatni kényszerszálláson. Épp úgy, mint az a kisgyermekes család, aki a devecseri zeneiskolában tölti majd a szentesét, a gyermek első karácsonyát.

Sok emberrel beszéltem, aki átélte a vörösiszap-katasztrófát, vagy a májusi árvizek károsultja volt. Egyben mindannyian egyetértettek: idén is fognak karácsonyozni, csak azt nem tudják még, hogy hogyan. Van egy család közöttük, akik jelképesen, egy cserepes fenyőfával ünnepelnek majd, mely alá viszont nem tudnak ajándékot tenni, de a fát hamarosan felépülő új otthonuk udvarára, mementóként ültetik majd el.  A családfő elcsukló hangon, fátyolos szemmel azt mondta, egyetlen ajándékot szeretne igazán idén: ha visszakaphatnák devecseri otthonukat.

Találkoztam olyan családdal is, akik szeretnének, sőt, akarnak ünnepelni, csak még azt nem tudják, mit tesznek az asztalra és a fa alá. Két kisgyermek van ebben a családban, az édesanya mosolyogva mondta minden gondjuk ellenére, hogy biztosan meg fog érkezni a Jézuska is. Csoda, hogy még tud mosolyogni azok után, hogy hónapokig sátorban laktak, még október végén is. Házukat teljesen elmosta az árvíz, szerencsére az idei ünnepet már új házukban ünnepelhetik meg. Már van egy asztaluk is, amit körül tudnak ülni. Az édesapa azt kérdezi, kell-e ennél több?

Bár mi is így tudnánk hozzáállni a karácsonyhoz. Nem a külsőségeket túllihegve, hanem a valódi tartalomra figyelve.

(Fotók: Kalocsai Richárd)

Halkan nyílik az ajtó, valaki apró léptekkel oson be a szobába. Felmászik az ágyra, bebújik a takaró alá, és kicsiny szájával puszikat lehet a pocakomra.
- Jó reggelt Kincsem! A kistesó is ébren van már odabent.
Hangok szűrődnek kintről, Dávid is jön ébreszteni. Belép, megcsókol, megsimogatja a piciket, és az ablakhoz lép. Elhúzza a sötétítő függönyt, és mindünket csodás látvány fogad. Az idei első fehér reggelünk és éppen pont karácsony napján. Kell ennél szebb ébredés?
Végre nem sietünk sehova, egy nyugodt, békés nap vár ránk. Közösen megreggelizünk, megnézzük a szombati délelőtti meséket. Dorcit melegen felöltöztetem, hogy mehessenek szánkózni és játszani. Ma apás délelőtt lesz, hogy nyugodtan feldíszíthessem a karácsonyfát. Csöppnyi kislányunknak még a Jézuska hozza az ajándékokat is. Ez az első karácsonyunk négyesben, hisz a kis pocaklakó is állandóan jelzi nekem, hogy ő is itt van. Úgy várom már, hogy ketten rohangáljanak körülöttünk és még több vidám hang töltse be otthonunkat. Ekkora pocakkal lassan már többet ábrándozok, mint amennyit dolgozni tudok. Azért lassacskán mindennel elkészülök, és várom haza kis családomat. Leírhatatlan érzés látni kislányom ragyogó szemeit, amint megpillantja a fényekben pompázó fát, és a sok ajándékot alatta. Megszólal a Menyből az angyal, amit már ő is énekel velünk együtt. Szüleink is megérkeznek, és együtt töltjük a szentestét. Béke és szeretet tölti be a lakást. Meghatódva nézek végig a családon, mert Ők az én családom, akiket mindennél jobban szeretek.
Nyílik az ajtó, valaki kedves szavakkal ébresztget. Anyukám az, kezében reggelivel.  Elhúzza a függönyt, fehér táj fogad. Karácsony reggel van. Talán elbóbiskoltam, és azokról a szép időkről álmodtam, amikor még anyuci jött be ébreszteni? Nem, tényleg ő az. Így ér hát véget a legédesebb álom egy igazi Édesanyával.
 

Éppen 2010 december 16., csütörtök, este 10 óra 37 perc van. Úgy érzem ildomos ezt az időpontot belevésni a blogba, ugyanis már legalább fél órája nem működik a Facebook. Nem olyan régen volt már hasonló eset, ami azért szomorú, mert a Facebook többek között annak köszönheti példátlan népszerűségét, hogy mindig elérhető, soha nem áll le. Hát most negyed éven belül kétszer is megtörtént ez a tragédia. Sic transit gloria mundi. Ma éppen azon gondolkoztam, vajon Karácsonykor is számíthatunk-e a Facebook meghibásodására, vagy még inkább Újévkor, amikor mind az 500 millió felhasználó 24 órán belül próbál majd sikerekben és Facebookban gazdag új esztendőt kívánni a szájberismerőseinek. És ha egy ilyen kitüntetett időpontban érkezik a csapás, akkor valószínűleg nem lesz ott a legnépszerűbb közösségi oldal székhelyén az összes főokos, aki tudja orvosolni a problémát 5 percen belül. Abba belegondolni is rossz, hogy egy ilyen helyzetben mi vár majd az emberekre! A valódi ismerősökkel kell megosztaniuk az ünnepi pillanatokat, és a Hírcsárda is ismét írhat cikket az esetről.

De nem is szaporítom tovább a szót, hiszen idő közben helyreállt a világrend, és ismét oszthatnám az észt a pofakönyvön, ha nem lenne már túl késő. Mindenesetre köszönettel tartozom a Fácsénak a leállásért, hiszen enélkül csak 10 publim lenne, és egyet mindenképpen akartam még ráadásképp írni, csak nem jött az ihlet.

Rudolf Péter már nem csak vidéki hangulatparádét akar nyújtani nekünk az új filmjével hanem budapesti helyzetkomikumot. A film alapviccei eddig abból adódtak, hogy Sanyi, az Üvegtigris és Lali egy helyen maradtak és a többiek mentek hozzájuk, minden ismerős, és minden hülye.
Nem gyakori, hogy magyar sikerfilm megéri a trillógiává alakulását, de ezt Rudolf Péter és Kapitány Iván "gyermeke" elérte. A magyar mozinézők százezrei tették ezt lehetővé.

A harmadik rész azért volt nehezebb, mert az alapból kész figurák kevés újat tudnak mutatni az önismétlésen kívül, ezért Lali a változás miatt bekerül a nagyvárosi miliőbe.
A sok kritika szerint, szálak mennek és jönnek a filmben, tipikus félreértős komikumok várhatók a filmben. De kit érdekel ez ha Lali, Róka, Csoki, Cingár, Gaben és Sanyi hepajkodnak a színpadon.

Kíváncsian várjuk a filmet!

Lássuk az én szobám olyan mintha robbantottak volna, a családom többi tagjánál makulátlan rend van. Minden párhuzamos egymással, vagy pedig derékszöget zár be.

Nálam minden színes, náluk fekete vagy fehér. Nálam mindig megy a buli, náluk a csend és a nyugalom. Nekem humán terület, nekik reál terület. Nekem bohókás, és vidám, nekik szigorú és szabályos. Nekem mindenem az éjszaka, nekik mindenük a kora hajnal.

És még sorolhatnám. Otthon vagyok, de mégsem. Valahogy mindig én vagyok az a :Ja igen a másik...

Vgay pedig az aki családi beszélgetéseknél úgy kerül elő, hogy: én nem értem hogy ő...

Persze megszoktam, nem arról van szó, de mégis fekete báránynak érzem magam. Annak a bizonyos egy kilógónak. Cefet érzés volt az elején, de az ember ebbe a szerepbe is előbb utóbb beletanul. Igazából a tökéletesen ellentétes életmódunk már-már komikus, és jól szórakozunk rajta. Tudjátok, ahogy a zsák a foltját..

"Szereted